A LÉTRA KÉT OLDALA

Én ennek a darabnak a kritikusa lettem volna, de csak ezt a blogbejegyzést teszem le ide. Lehet átmentem egy létra alatt hazafele jövet, vagy átmentem egy létrán és elnyelt az örök sötétség a túloldalon. Ma ilyen sötét darabokat kaptam: gyilkosság, halál, ilyenek. De a 8.bszíndarabja mégis megmelengette a kis lelkemet. 

Hisz mi rossz van a halálban? A halottakban? A temetőben? Ugyanazokat a dolgokat lehet csinálni, amit amúgy: aludni, szülinapot ünnepelni, epertortát enni. Ahogyan az élők.

A darab egyik legnagyobb előnye az izgalmas, kísérteties abszurdum volt. A szellemek, holtak járkálnak, velünk jönnek, epertortát esznek. A szobrok beszélnek, és a színpadi megjelenítés gyönyörű: a sötétségből feldereng fehéren és köhint, majd mesél. Sok-sok mese, krónika van átszőve a holtakon, és szerintem ezeket így lehetett a legjobban megjeleníteni és úgy érzem, hogy ez az az erő, amit fel kell használni a darab rendezésekor: a misztikus atmoszférát, az ijesztő, de mégis csábítóan izgalmas történetek megelevenedését. A halálkultusz keretében megidézett mítoszok szintén jobban elváltak volna a nyers, felnőtt valóságot tükröző jelenetektől, ha megtartják a Muki és a temetői éjszaka varázsát ezen sztoriknál is. Gyönyörű volt, ahogyan a fehérre mázolt halottak belengik a színpadot, nem zavarnak, de jelen vannak, éltetjük őket.

A valóság és a temető világának kontrasztja szintén groteszk és abszurd: gyerekek a halottak között szülinapot ünnepelve. Már a gondolattól is egyszerre remeg, és kicsit kuncog az ember. Ezek a pillanatok nagyon erősek, és azt javaslom, hogy építsetek ezekre mostantól úgy, mint valóban érzékeny pontok, amiket kiemelhettek kevesebb beszéddel, több csenddel és meghittséggel. Esetleg a szellemek némajátékával, a halottak mozgásával. Sok játékosság van ebben a darabban, ami nem venne el a mondanivaló mélységéből, ha kicsit szabadjára eresztik. 

A karzaton történtek sok szempontból lényeges jelenetet adtak: egyrészt térszervezésileg és szereplőcserében nagyon praktikus és érdekes elmozdulás volt a színpadról. A leginkább Emma és Peter, az általuk képviselt fizikai és lelki halálkép, itt ütközött, majd kapcsolódott. A temetőben való sétálgatás meghatóan édes, ismét egy motívum, ami kontrasztban áll a halállal. Eddigre viszont olyan erősek ezek a meleg jelenetek, hogy a halál érzetét már befogadjuk, mint életünkkel együttjárót. 

Ez a darab nagyon sorsszerűen vált utolsóvá, éppen szürkületkor, harangozáskor, pont nyolcra fejeződött be. Minden babona és kultikus sztori parazsát felpiszkálva bennem. Úgy mentem haza, hogy ez járt a fejemben, hogy vajon én is tudok e olyan gyöngédséggel, tisztán odafordulni egy szerettem sírjához. Hogy nem az jut eszembe, hogy mi van az élőkkel, hanem hogy mi van a holtakkal. És miután befogadtam magamba mélyen, el tudok e csendesedni, és élővé válni úgy igazán.

Kovács Eszter

és a Diákkritikus csapat

Szerelem nagyker áron

8.A: Love in the Supermarket,
az 5 az 1-ben színdarab

Már a felkonferálás felkeltette az érdeklődésemet a 8.A darabja előtt. A Love in the Supermarket alapötlete ugyanis egy váratlan forrásból, egy angol tankönyvi párbeszédből származik. Egy hirtelen születő bolti románc kibontakozásának és szomorú végének lehetünk szemtanúi. Ezt a rövid, kissé abszurd jelenetet dolgozta fel a csapat, öt különböző műfajban; a népi játéktól kezdve, a romantikus komédián át a tárgyalótermi drámáig egy nagyon széles skálát fedtek le.

A darabon látszott, hogy motivált, fantáziadús gárda dolgozta fel, az önmagában is formabontó alapötletet. Egy gyors felütéssel rögtön tisztázták a darab különleges jellegét, ami üdítően hatott, ugyanakkor nagy kockázatot is hordozott magában. A csoport azonban felnőtt a feladathoz, és egy lendületes, frappáns, teljes egészében magával ragadó előadást mutattak be. Nagy magabiztosággal lakták be a színpadot, pontos időérzékkel játszottak, ami egy komédiánál elengedhetetlen. Az ehhez hasonló paródiák gyakran esnek abba a hibába, hogy a poénok mindig ugyanoda futnak ki, a jelenetek egysíkúvá, kiszámíthatóvá, elcsépelté válnak. Ezt sikerült elkerülniük, ügyesen táncoltak a hiteles és az erőltetett humor határán, a végletekig tolva az abszurd stílust, nagy intelligenciával figyelve arra, hogy sose menjen át közönségesbe. Nagy vállalás volt ez, ami könnyen kudarcba fulladhatott volna, de érett rendezéssel megugrották a maguknak felállított lécet. A negyedik falat ízlésesen törték át, a jogi szakzsargon hitelesen volt tálalva, a színészek egy pillanatra sem estek ki a szerepükből, a háttérben is apró megmozdulásokkal, alig észrevehető játékkal járultak hozzá a lakonikus jelenetek sikeréhez.

Jó stílusgyakorlat volt ez, ami nagy teret hagyott az egyéni teljesítményeknek. Bár ez kívülről nem látszódik, komédiát játszani sokkal nehezebb mint tragédiát, a színészek többsége mégis példásan oldotta meg ezt a nehéz feladatot. Mindenkinek megadni a nekik kijáró elismerést itt lehetetlen, néhány elképesztő játékot azonban muszáj megemlítenünk. Szombat Nándor karikásostoros figurája elemi erővel hatott, Wagner Mátyás az elavult szövegű, rapper srác ironikus szerepében is egy hiteles, élvezhető alakítást tudott nyújtani, Horváth Hanna ügyvédi monológja pedig egy nem várt mélységet hozott, mintegy fordulatként az előadás végére. Szintén jó fordulat volt a frappáns lezárás is, ahogyan a bíró [Verő Mirkó] ovációra ítélte a közönséget. Különleges lezárása egy különleges darabnak.

Apró szépséghiba, hogy egyes ötletek, kissé laposabbra, gyengébbre sikerültek mint a többi. A harmadik jelenetnek például sokat segített volna, ha aláfestő zenével felerősítik, eltúlozzák a romantikus pillanatokat, vagy olyan műfajt választanak inkább, aminek felismerhetőbb stílusjegyei vannak.  A sztereotípiákra építő humor jól működött (mivel sosem lépett át az ízléstelen gúny kategóriájába), de ez egy nagy lehetőség lett volna valamilyen üzenet, vagy mélyebb társadalomkritika megfogalmazására, amit néhányan hiányolhattak a darabból. De mindezek ellenére is, egy igazán emlékezetes, egyedülálló játék volt ez. Sajnálhatja, aki lemaradt róla, de aki beült rá, biztosan nem bánta meg. 

Papp Balázs, és a diákkritikus csapat