Mi mindent lehet belesűríteni egy címbe?
Tíz kicsi négert; egy kakukkot, ami száll a fészkére; na meg Szász bácsi. Na de
Szász bácsi? A kérdés az, hogy ez a csipetcsapat elviszi e a hátán a darabot. A
kérdés az, hogy elegendő e nagy szavakkal dobálózni, mint őrület, halál,
megerőszakolás. Nehéz feladat ilyen komoly témákról őszintén, túlzások nélkül
beszélni.
Az ötlet maga jó. Azonnal rajongtam
az [Untitled] plakátjaiért, révén mi is 8.c-ben adtunk elő egy cím nélküli
darabot. Az adaptáció rendkívül kreatív, miszerint a foglyokat (bűntudatuk
helyett) őrületük kísérti és pusztítja el. Izgalmas nézni, ahogyan tudatuk fokozatosan
felhasad és a nyomozásra már csak az a kérdés, kinek hasadt fel annyira, hogy az
egész szereplőgárdát magával hasítsa és megölje. Melyik pszichózis
győzedelmeskedik végül?
A hátsó megfigyelő, a mosolygó
mészáros. Aki végig csak figyeli az eseményeket és végül a cselekményszál
kibontójának gyilkossága után letörli köpenyén a véres kést. Zárásnak megrázóan
hatásos volt, az addigis naturalisztikus ábrázolások tetőzéseként. Elindult
bennem egy rezgés.
Ezzel a darabbal ölni lehetne, olyan
izgalmasak a karakterek és pszichológiai helyzetek. Viszont, hogy cinkos legyek
ebben a merényletben, adnék pár tanácsot...
Vigyázzatok a zajra. Az érzelmek és
hatások nem a hirtelenkedésből és nagy indulatokból születnek. Próbáljatok meg
az apró arcjátékokra figyelni. Nagyon szépen csinálta ezt a skizofrén lány,
akinek csillogtak a szemei és konkrétan látszott, amikor elrévedt a szétfoszladozó
elméjében. A klausztrofóbiás személy pedig a humoros szálat remekül vitte, voltak
elvétve mondatai, amik hangsúlyosabbak voltak, mint a börtöntöltelék vagy a
hamiskártyás idegeskedő trappolásánál. Valamennyi kiabálás még jót tesz, hisz
láthatjuk az emberlét csupaszságát, ösztönlényének természetét. De a zaj, a
színpad minősége miatt is, zavaró tud lenni. Valamint a túl sokszor használt
elemek elkopnak, így a kiabálás se volt hatásos egy idő után, ezzel ellentétben
a klausztrofóbiás fickó mindig meglepetést hozott.
(Nehéz dolog meghalni, és nem biztos,
hogy mindig a színpadon kell. Árnyalt jelzések, különböző pozíciók vagy
mozdulatok. Sok volt az elájulás.)
Érdekes volt a flashbackek
használata, ami talán az egyik kedvencem volt. A kártyás csapat annyira hitelesen
adta azt a higgadt, alattomos kocsmavilágot, amibe belekerültünk akkor. A
segédorvosból áradt az empátia és a szeretet, még én is elhittem, hogy nincsen
semmi baj. Ezek a sorsfordulatok rendkívül érdekesek és kiragadnak az addig megteremtett
környezetből, ha már unatkozna a néző. Viszont itt is lenne pár javaslatom...
A flashback lehetett volna
dinamikusabb, kicsit monotonnak tűnt, hogy mindenki egyesével feláll és
elmondja, csak néhányan törték meg a sort. A díszletet is mellőzném, hisz csak
felesleges pakolással jár, ami lassít a darabon és a szereplők hitelessége megteremti
a helyszínek atmoszféráját.
Valamint, ami rendkívül izgalmas
volt: Ruby esete, amit sokáig nem mond el. A titok és a ki nem mondott
nyomasztó élmény rendkívül izgalmassá teszi az eleve titokzatos hangulatot, amiben
a gyilkos ismeretlen, a gyanakvás az alapérzelem, ami aztán pszichológiailag
félelemmé, őrületté és a teljes meghasadássá válik. Ezt a titok-technikát
alkalmaztam volna a többi flashback esetében is.
A dramaturgiai bakik ellenére, nagyon
kreatív adaptáció volt, több értelmezési réteggel, mint a Christie-regényben. A
színészi összhang irigylésre méltó, látszik, ahogyan áthat titeket a szerepetek
és már a karaktereitek beszélnek és reagálnak egymásra dinamikusan. Egy tehetséges
színészbandával van dolgunk, akik habár őrültek, de abban igazuk van, hogy épelméjűnek
lenni halál unalmas.
Kovács Eszter
+ Diákkritikusok
Utóirat: Szerintem
egy kis idő múlva vegyétek újra elő ezt a darabot és kis javítgatásokkal, adjátok
elő megint valahol. Engem pedig hívjatok meg, biztosan ott leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése