Pacán innen, vödrön túl...

    Idén az ötödikesek igen magasra rakták a lécet. A mai nap folyamán az 5.b a nagy klasszikust, a Túl a Maszat-hegyent adták elő és nem is akárhogy! Az aranyos kisszínészeket egyből megkedvelte a közönség és már majdhogynem az első perctől kezdve velük nevettek, vagy épp hurrogtak, amikor kedvenc karakterük színre lépett.
    Az osztály azt a nehéz utat választotta, melyben megtartja a könyv verses formáját és a szöveget kevésbé alakítva, szavalva adja elő a darabot. Nem volt ez egy egyszerű dolog, de bizton állíthatom, hogy a mai est folyamán nem egy strófa dobogtatta meg a szívünket köszönhetően a nem csak az imádnivaló, de annál inkább sokszor értelmező előadásmódnak köszönhetően. Ugyanakkor, ha elfogadtok egy tanácsot tőlem, ne a szövegpontosságot helyezzétek egy produkció alatt az előtérbe, inkább a karaktereteket hozzátok és ragadjátok meg a közönséget, valamint az izgulás ellenére kiabáljatok, hogy a terem minden pontjában halhatóak legyetek.
    Persze, nem egy szereplő zárta egyből a szívünkbe magát seperc alatt. A színészválasztás remekül klappolt a történettel. A Náthás vagy pontosabban Bánatos Angol Költő szerepében Tamás Ágoston balami ledűgöző alakítást dújdott, valamint Badarország lakójaként a sirályt éltette mindenki, vagyis Mohos Zsigmondot.
    Apropó, Badarország. A díszletek kreatív, élő megvalósítása hihetetlen pozitívum volt számomra, a színes lepedős domboktól kezdve, a hajón és tengerhullámokon át a Túró Rudiig.
    Az előadás másik nagy erőssége főként a második felében mutatkozott meg, amikor elkezdtek jönni a jobbnál jobb, összehangolt énekszerű betétek, mint például a takarítók dala Janka mosdatásakor; illetve a hátborzongatóan szinkronban mozgó koerográfiás jelenetek, mint a Paca cár csatába vonulása. Ha már a pacák királyánál tartunk, azt hiszem ma egyikőnk sem hunja le anélkül a szemét, hogy ne jutna eszébe Győrfi Balázs öblös kacaja, s erre a gondolatra ne mosolyodnánk el. Személyes kedvencem alakításán remekül szórakoztam, amint a mélyített hangú főgonoszt játszotta.
    A fináléban láthattuk az Osztályszínpadok legnagyobb epik csatáját, melyet Szösz néneként Volk Adél egy csapásra eldöntött. Az erőteljes lezárásban a teljes osztály együtt éneklésével zárták tökéletesen a produkciójukat. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy külön kiemeljem a csoport saját zenészét, Yue Ruhan Nikolt, aki a zenei aláfestést biztosította a szórakoztatásunkhoz.
    Az osztály belakta a színpadot, megmutatták, hogyan kell egy hatalmas közönséget már első pillanattól jól szórakoztatni és már ötödikesként magaslatokban szárnyalni.

Wolf Sára 
és a diákkritikusok